A körzetben élők pártállástól függetlenül számíthatnak rám!

Miután az Önök bizalmából nagy többséggel megnyertem az előválasztást, ahogyan az várható volt, fideszes ellenfeleim kampányt indítottak a lejáratásomra. Álságos módon azt állítják, hogy én „Gyurcsány embere” vagyok. Ezzel szemben az igazság az, hogy az előválasztáson éppen a baloldali pártok jelöltjét – akit Gyurcsány Ferenc pártja, a DK is támogatott – sikerült legyőznöm. Rengeteg hozzám hasonlóan jobboldali szavazó (köztük a V. Németh Zsoltból kiábrándult fideszesek is) és számtalan baloldali választópolgár is támogatott, amit ismételten köszönök! Mindannyian számíthatnak rám, ahogy azok is, akik Pleva Dánielre szavaztak.

“A körzetben élők pártállástól függetlenül számíthatnak rám!” Tovább olvasása

Óriási győzelem! Köszönöm szépen a megtisztelő bizalmat!

Ellenfelemet a pártok támogatták, engem pedig a választópolgárok. A körmendi-szentgotthárdi választókerületben 3153-an szavaztak az előválasztáson, közülük 2107-en (67%) engem támogattak a Mindenki Magyarországa Mozgalom, a Közösen Vas Megyéért Egyesület és a Közösen Szentgotthárdért Egyesület jelöltjeként. Szentgotthárdon kiemelkedő, 91%-os eredményt értem el.

“Óriási győzelem! Köszönöm szépen a megtisztelő bizalmat!” Tovább olvasása

Előválasztási vita 2.

Egyesületünk elnöke, Bana Tibor az Ugytudjuk.hu által szervezett előválasztási vitán vett részt – Ipkovich György pártalkuk mentén történő visszaléptetése miatt – ezúttal csak másodmagával. A teljes vita megtekinthető a cikkben. Ha csak a rövid összefoglalót olvasnák el, akkor ajánljuk figyelmükbe az Ugytudjuk.hu összefoglalóját!

“Előválasztási vita 2.” Tovább olvasása

Előválasztási vita 1.

Egyesületünk elnöke, Bana Tibor a Nyugat.hu által szervezett előválasztási vitán vett részt Pleva Dániellel. A vita harmadik résztvevője Ipkovich György volt, akiről időközben kiderült, hogy pártja, az MSZP a Momentummal “füstös szobákban” paktumot kötve, a megkérdezése nélkül visszaléptette őt. A teljes vita megtekinthető a cikkben!

“Előválasztási vita 1.” Tovább olvasása