Bana Tibor: Tisztelt Bodorkós Imre Plébános Úr!

Megrökönyödve olvastam sorait V. Németh Zsolt oldalán. Önnek plébánosként nem a hívek megosztása, hanem összefogása lenne a dolga, ezért ennyire nyíltan nem volna szabad állást foglalnia politikai kérdésekben. Az pedig külön sajnálatos, hogy tudatosan elhallgatja, hogy a barokk templom belső felújítása az én 100 millió forintos költségvetési módosító javaslatom 2010-es elfogadása után indulhatott el.

“Bana Tibor: Tisztelt Bodorkós Imre Plébános Úr!” Tovább olvasása

Bana: Örülök, hogy hozzájárulhattam a szentgotthárdi barokk templom belső felújításához

“Nemrég került sor városunk barokk katolikus templomának ünnepélyes felszentelésére. A 2010-ben elfogadott 100 millió forintos költségvetési módosító javaslatommal én indítottam el a belső felújítás folyamatát. Nagyon örülök neki, hogy azóta további nagy összegű támogatások érkeztek erre a célra. Írjunk sikertörténetet!”

“Bana: Örülök, hogy hozzájárulhattam a szentgotthárdi barokk templom belső felújításához” Tovább olvasása

Bana: Örülök, hogy hozzájárulhattam a szentgotthárdi barokk templom belső felújításához

“Ma 16 órakor kerül sor városunk barokk katolikus templomának ünnepélyes felszentelésére. A 2010-ben elfogadott 100 millió forintos költségvetési módosító javaslatommal én indítottam el a belső felújítás folyamatát. Nagyon örülök neki, hogy azóta további nagy összegű támogatások érkeztek erre a célra.”

“Bana: Örülök, hogy hozzájárulhattam a szentgotthárdi barokk templom belső felújításához” Tovább olvasása

Bana Tibor: Örülök, hogy hozzájárulhattam a szentgotthárdi barokk templom belső felújításához

“Március 16-án, szerdán kerül sor városunk barokk katolikus templomának ünnepélyes felszentelésére. A 2010-ben elfogadott 100 millió forintos költségvetési módosító javaslatommal én indítottam el a belső felújítás folyamatát. Nagyon örülök neki, hogy azóta további nagy összegű támogatások érkeztek erre a célra.”

“Bana Tibor: Örülök, hogy hozzájárulhattam a szentgotthárdi barokk templom belső felújításához” Tovább olvasása