Nem hagyhatjuk, hogy Jánosháza leszakadó település legyen!

A Jánosházán élők a helyi munkalehetőségek és a vállalkozások számára elérhető támogatások bővítése mellett megérdemlik, hogy több és színvonalasabb, helyben elérhető szolgáltatás közül választhassanak. Legyen szó akár a mikro- és kisvállalkozások által teremtett munkahelyekről, akár egy nagyberuházó megjelenéséről, a város polgárai a fejlődés útját választják. A PegaPoll által végzett közvélemény-kutatás is felmérte a munkahelyteremtés és a szolgáltatások bővítése iránti lakossági igényt, miként az az alábbi ábrákon is látható.

“Nem hagyhatjuk, hogy Jánosháza leszakadó település legyen!” Tovább olvasása

Nyílt levél V. Németh Zsoltnak: Milyen megszorításokra készül a Fidesz, ha nyer?

A magyar gazdaság egyre rosszabb állapotban van: elszabadult az infláció, az euró 400 Ft közelében, a boltban hétről hétre emelkednek az árak. A Fidesz pedig láthatóan képtelen úrrá lenni a helyzeten. Félelmében hatósági árakat vezetett be, miközben több mint ezer milliárd forintot osztogatott szét, hogy megnyerje a választásokat. Legújabban pedig Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt arról, hogy a választások után – ha kormányon maradnak – szükség lehet a költségvetés kiigazítására, hiszen akkora a hiány.

“Nyílt levél V. Németh Zsoltnak: Milyen megszorításokra készül a Fidesz, ha nyer?” Tovább olvasása

Több munkahelyet, magasabb béreket!

A tisztes megélhetéshez, térségünk fejlődéséhez több beruházásra, stabil, minőségi munkahelyekre és magasabb bérekre, fizetésekre van szükség! Így biztosítható a helyben boldogulás, mérsékelhető az elvándorlás és felvázolható egy vonzó jövőkép az itt élőknek. A PegaPoll közvélemény-kutatása is mutatja: erős az igény a lakóhelyhez közel eső munkahelyek teremtésére.

“Több munkahelyet, magasabb béreket!” Tovább olvasása

Közvélemény-kutatás: nem szűnhet meg a körmendi kórház!

A körmendi kórház működése körül aggasztóak a bizonytalanságok. V. Németh Zsolt állításával ellentétben az intézmény nagyon rossz helyzetben van, sajnos már hétvégi ügyelet sincs Körmenden. A város környékén, valamint az Őrségben és a Vendvidéken élőknek így hétvégén sok kilométert kell utazniuk Szombathelyre, egy leterhelt kórházba. Mára a megszűnés szélére sodródott a kórház, amelyben a korábban ígért fejlesztések közül több meg sem valósult.

“Közvélemény-kutatás: nem szűnhet meg a körmendi kórház!” Tovább olvasása