Mi lesz a védőnők béremelésének sorsa?

Az alapellátásban dolgozó védőnők 2019 óta várják a korábban megígért, rájuk vonatkozó béremelést, köztük a kormány által bejelentett, 2022. január 1-jén életbe lépő 21%-os béremelést. Ezzel szemben egy nemrég megjelent kormányrendelet-módosítás értelmében a védőnői bérkiegészítések az alapbér részévé váltak. Emiatt a dolgozók alapbére nem emelkedett, hanem a pótlékok összege egyszerűen beolvadt az alapbér összegébe.

A módosítás miatt sok dolgozó esetében elmaradt a béremelkedés, sőt előfordult olyan eset is, amikor csökkenés történt a jövedelemben. Változó és körzetfüggő az, hogy az adott dolgozót mennyi béremelés vagy esetleges -csökkenés éri, azonban a védőnők nagy része hátrányos helyzetbe került a rendelet módosításával.

Az ügyben írásbeli kérdéssel fordultam Kásler Miklós miniszter úrhoz, annak érdekében, hogy tisztázzuk: milyen módon kapják meg a védőnők a korábban ígért béremelést.


Ha elégedett vagy a munkámmal és egyetértesz a céljaimmal, kérlek, 👉aláírásoddal is támogass! Írjunk sikertörténetet április 3-án!

Bana Tibor

Mi lesz a védőnők béremelésének sorsa?” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Továbbra sem kapnak egyértelmű tájékoztatást a védőnők – KÖZÖSEN VAS MEGYÉÉRT EGYESÜLET

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s