Bana: Itt az ideje a változásnak, amihez érzem magamban az erőt

A körmendi-szentgotthárdi térségben élőknek jól felfogott érdekük, hogy olyan képviselőt válasszanak, aki helyi ügyeket karol fel az országos politikában, ne pedig olyat, aki pártpolitikai érdekeket érvényesít helyben.

Akik idáig követték 11 éves parlamenti munkásságomat, tudják, hogy mindig kiálltam a Vas megyeiekért, Vas megye hangjaként tártam a kormány elé a szűkebb hazámat érintő problémákat, fejlesztési igényeket. Számos sikert elértem – ha kellett, kompromisszum-kereső együttműködéssel, ha kellett, a konfrontáció vállalásával.

Meggyőződésem, hogy aktivitásommal, beágyazottságommal és elkötelezettségemmel több eredményt tudok elérni, több fejlesztési forrást tudok mozgósítani, mint a pozíciójába belekényelmesedett ellenfelem, aki nem állt ki kellő határozottsággal ezért a térségért.

Bana Tibor nyilatkozik a Gotthárd TV-nek (1.)

“Vas megye hangjaként mindenki számíthat rám!”

11 éves országgyűlési képviselőségem alatt igyekeztem pártállástól függetlenül képviselni és segíteni a választókerületemben élőket és minden Vas megyeit. Ennek érdekében hoztuk létre néhány éve a Közösen Szentgotthárdért Egyesületet, majd tavaly a Közösen Vas Megyéért Egyesületet.

Az egyesületek tagjai eltérő politikai nézeteik ellenére is kiválóan és eredményesen tudnak együttműködni azért, hogy aktív, lelkiismeretes munkával tovább építhessük szeretett megyénket és városunkat. Úgy gondolom, az országos politikában is itt volna az ideje a széthúzás helyett az együttműködésnek, az érdemi és építő munka megkezdésének. Ehhez azonban olyan megválasztott honanyákra és honatyákra van szükség, akik képesek egymással együttműködve dolgozni egy szabad, fejlődő és élhető országért, ahol nem a pártérdek vagy az egyéni boldogulás vezérli a képviselőket.

Bana Tibor nyilatkozik a Gotthárd TV-nek (2.)

Amennyiben 2022-ben megtisztelnek azzal, hogy egyéni országgyűlési képviselővé választanak, ígérem: továbbra is kikezdhetetlenül, becsülettel és fáradhatatlanul fogom képviselni – párthovatartozásra való tekintet nélkül – a választókörzetben és a megyében élőket!

Bana Tibor

szentgotthárdi országgyűlési képviselő, a Közösen Vas Megyéért Egyesület elnöke, a Mindenki Magyarországa Mozgalom tagja

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s