Hol marad az érdemi segítség?

Írásbeli kérdéssel fordultam az illetékes miniszterhez annak érdekében, hogy az idegenvezetők, az utazásszervezők és a buszos szolgáltatást nyújtó cégek támogatást, érdemi segítséget kapjanak a jelenlegi járványhelyzetben. Ezekről a szakmákról kevés szó esik, pedig ők éppúgy a pandémia károsultjai, hiszen semmilyen támogatást nem tudtak igénybe venni, még olyan túlélési lehetőségek sem nyíltak meg számukra, mint például a vendéglátásban az elvitelre történő vásárlás.

Az írásbeli kérdés mellett javaslatot is előterjesztettem, hogy a következő években a fenti szolgáltatást nyújtók esetében tegyék elfogadhatóvá a SZÉP-kártyákat, ezzel is segítve őket, hogy a lehető legrövidebb időn belül talpra tudjanak állni.

Sajnálattal tapasztaltam, hogy a minisztérium érdemi választ nem nyújtott kérdésemre és javaslatomra, kizárólag a többször hangoztatott formai válaszukat ismételték el, amely szerint minden segítséget megadnak azoknak a szektoroknak, amelyek fennmaradása veszélybe került a járvány miatt. Azonban ez a segítség a gyakorlatban nem látszik, hiszen rengeteg vállalkozás került csődközelbe. Továbbra is mindent megteszek a járvány veszteseinek megsegítése és az észszerű nyitás érdekében.

Bana Tibor

Vas megye országgyűlési képviselője, a Közösen Vas Megyéért Egyesület elnöke

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s