Rangsorolásos előválasztást – a ’22-es győzelem a tét Szombathely térségében és az egész országban!

Felgyorsultak az események: 2021 az előválasztások éve lesz. Mióta tavaly ősszel kezdeményeztem, hogy mind a 106 választókerületben rangsorolásos előválasztást tartsanak, azóta ellenzéki pártok, valamint az ellenzéki térfélen mozgó véleményformálók is eljutottak oda, hogy elvárásként fogalmazzák meg: ne füstös szobákban, pártalkuk mentén döntsenek a jelöltekről.

Meg kell hagyni a döntést a választópolgároknak! Legutóbb, amikor egy időközi országgyűlési választás során az emberek feje felett döntöttek a pártvezetők a közös jelölt személyéről, annak vereség lett a vége. Nem engedhető meg, hogy a kormányváltás sikerét egyes ellenzéki pártok a saját ambícióik miatt veszélyeztessék. A jó cél érdekében magam is vitákat vállaltam, online panelbeszélgetéseken vettem részt, hogy felhívjam ellenzéki partnereim figyelmét a közös felelősségünkre.

Örömmel értesültem róla, hogy az ellenzéki pártelnökök és mozgalmi vezetők irányában tett megkeresésemet követően mostanra egyre több szereplő követel teljes előválasztást. Üdvözöltem a Momentum Mozgalom erre vonatkozó aláírás-gyűjtési akcióját, ahogyan azt is, hogy Magyar György és a Civil Választási Bizottság is dolgoznak egy előválasztási koncepción. Figyelemmel és szimpátiával kísérem az aHang közreműködését az előválasztás megszervezésében és lebonyolításában.

A lényeg ezúttal is a részletekben rejlik: demokratikus, átlátható, az ellenzéki együttműködés által megfogalmazott garanciák részrehajlás nélküli érvényesítésével megszervezett előválasztásra van szükség. Ezen – az általam javasolt, rangsorolásos módszernek megfelelően – nem a pillanatnyilag támogatottabb jelöltet kell kiválasztani, hanem azt, aki alacsony elutasítottsága, integratív személyisége okán a lehető legtöbb választó szavazatát képes megnyerni.

Ideje belátni, hogy a tét most nem a mandátumokon való osztozkodás, hanem a kormányváltás és a valódi képviseleti, képviselői feladat ellátása. Ehhez az ellenzéki pártok részéről nyitottságra és bölcs belátásra, az ellenzéki jelöltek részéről pedig tisztességre, elkötelezettségre, saját körzetükben való beágyazottságra, helyismeretre, a választópolgárok valós problémáinak figyelembevételére, és ezeknek megfelelő érdekkijárásra van szükség! Csak így remélhetjük a régen várt változás beköszöntét.

Vas megye hangjaként azért dolgozom, hogy egy igazságosabb, európai, a boldogulásra több esélyt kínáló országban és egy fejlődő, virágzó Vas megyében élhessünk.

Bana Tibor, Vas megye országgyűlési képviselője, a Közösen Vas Megyéért Egyesület elnöke

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s