Szép lassan összeomlik a magyar vendéglátás, az Orbán-kormány továbbra is tehetetlen

A koronavírus-járvány második hulláma rámutatott arra, hogy a turisztikai ágazat összeomlása magával rántja és tovább mélyíti a vendéglátó szektort érintő válságot is. Lassan nincs olyan étterem, panzió vagy falusi szálláshely-szolgáltató, amelynek újraindítása nem került veszélybe. A járvány megfékezése érdekében hozott intézkedések Vas megye turisztikai kínálatát is érzékenyen érintik. A megye minden egyes településén, így a Szombathelyen és környékén működő vendéglátós vállalkozások is utolsó tartalékaikat fordítják a túlélésükre.

A koronavírus-járvány második hulláma már nem érhette váratlanul a magyar kormányt, ezért a Közösen Vas Megyéért Egyesület számára érthetetlen, hogy az Orbán-kormánynak miért nem fontos a Vas megyei turisztikai vállalkozások megmentése. A vállalkozások hiába várják, nem kapnak munkahelymegtartó támogatást, a legtöbb vendéglátós úgy nyilatkozik: magukra hagyták őket ebben a rendkívül nehéz időszakban. Miközben a NER húzóemberei több milliárdos támogatásokat zsebelnek be szállodaláncaik üzemeltetésére, addig Szombathelyen olyan sajátos hangulatú vendéglátó egység kerül lakat alá, mint az Art Café.

Egyesületünk elnöke, Bana Tibor (jobbra) és elnökhelyettese, Rába Kálmán

A Közösen Vas Megyéért Egyesület egy olyan komplex, a turizmus-vendéglátás sajátosságait szem előtt tartó intézkedéscsomag bevezetését sürgeti, amely többek között a Vas megyében működő vállalkozások zökkenőmentes újranyitását is biztosítja. Egyesületünk egységes, minden vállalkozás számára elérhető, vissza nem térítendő támogatásokat szorgalmaz. A munkavállalók számára olyan bértámogatási rendszer kidolgozását várjuk el, amely figyelembe veszi: az ágazat dolgozói a legtöbb esetben szakmai minimálbérre vannak bejelentve.

Bana Tibor, Vas megye országgyűlési képviselője, a Közösen Vas Megyéért Egyesület elnöke

Rába Kálmán, Vas megyei közgyűlési képviselő, a Közösen Vas Megyéért Egyesület elnökhelyettese

A fotó a 2019-es önkormányzati választási kampány hajrájában, október 11-én készült Kőszegen.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s